Vissza az előző oldalra
Magyar név: fehérhátú fakopáncs
Latin név: Dendrocopos leucotos
Tágabb kategória, magyar: Madarak (osztály)
Tágabb kategória, latin: Aves (classis)
Szűkebb kategória, magyar: Harkályalakúak (rend)
Szűkebb kategória, latin: Piciformes (ordo)
Fokozottan védett: igen
Természetvédelmi érték: 250 000 Ft
Védetté nyilvánítás éve: 1901
Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet
Egyezmények: Bern II.
Irányelvek: Madárvédelmi Irányelv, Madárvédelmi Irányelv I.
Hazai elterjedés Legspecialistább harkályfajunk mind élőhelyét, mind táplálkozását tekintve. Elsősorban nagy kiterjedésű, idős, természetes bükkösökben telepszik meg, amelyekben nagy arányban található álló és fekvő holt faanyag is. A bükkösök mellett előfordulhat még égeresekben, gyertyános-tölgyesekben és vegyes bükkös-tölgyes állományokban is, de kizárólag abban az esetben, ha az erdőszerkezet megfelelő. A modellezés alapján előfordulási valószínűsége szoros összefüggést mutat a bükkösök és a gyertyános kocsánytalan tölgyesek előfordulásával. Legnagyobb számban az Északi-középhegységben él.
Időbeli előfordulás Egész évben megfigyelhető. Kis állományméretéből, foltszerű előfordulásából és rejtőzködő viselkedéséből adódóan a felmért területek nagyon kis százalékában regisztrálták a fajt. Detektálhatósága nagyobb a kora tavaszi revírfoglalási, dobolási időszakban, illetve a fiatalok őszi diszperziója során.
A hazai fészkelőállomány nagysága Állományát az 1990-es években 100–200, 1999–2002 között 250–400 párra becsülték. Az elterjedését lefedő nemzetipark-igazgatóságok szakértőinek becslése alapján a költőállomány 260–670 pár.
Természetvédelem Hazánkban fokozottan védett, az Európai Unióban Natura 2000 területek jelölő faja. A faj védelmét a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmód bevezetése, illetve végvágásos gazdálkodás esetén a véghasználatok legfeljebb 0,5–1,0 hektáros mérete segítheti. A faj csak ott tud fennmaradni, ahol vannak őshonos fafajú, 60–70 évesnél idősebb állományok minimum 20 m3/ha holtfával, mert táplálékának túlnyomó részét a holtfában élő nagyméretű cincérlárvák teszik ki. Odúját is mindig korhadó farészbe vájja, például csúcstörött, kettéhasadt álló facsonkba vagy taplógomba közelében.
Forrás: Gorman G., Komlós M., Ónodi G. & Schmidt A. 2022. Fehérhátú fakopáncs. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 428–429.
Sáv bezárása